Diát, a pomerániai törpe spitz kutyust már több alkalommal ultrahangoztuk, hogy megtudjuk, van-e kölyök a pocakjában vagy sem.
Miután bizonyossá vált a vemhesség ténye (lásd korábbi cikkünket), átbeszéltük a gazdival a várható elléssel kapcsolatos teendőket. Ugyanakkor mindkettőnkben megvolt a kétely a tekintetben, meg tudja elleni a kölyköt Dia vagy sem, több okból is:

• Egyrészt ez a kutyus már átesett egy császármetszésen, melyet szintén fájásgyengeség indukált, így természetesen ennek tükrében kellett a következő ellés történéseit elbírálni.
• Másrészt az ultrahangvizsgálatból nyilvánvaló volt, hogy csak egy magzat van a méhben, az is méretét tekintve jóval nagyobb az átlagosnál. Ez önmagában sokszor elég ahhoz, hogy a megfelelő erősségű méhmozgások ne induljanak be.

Miután a kutyus egy tapasztalt tenyésztőé, nem volt nehéz a precíz együttműködés. Katalin tudta, mire kell odafigyelni, mikor kell a hőmérőzést elkezdeni, ultrahangkontrollra hozni a kutyust.

Aztán csörgött a telefon, Katalin tájékoztatott, hogy a vemhességnek a fedezéstől számított időintervallumán túlhaladott Dia, a hőmérséklete is leesett, nyugtalan, ám méhtevékenységre utaló fájdalomtünet nem észlelhető nála. Ultrahangkontrollt javasoltam, amin kevés magzatvíz volt látható, és a szívműködés is valamelyest lassúbb volt az elvárhatónál. A gazdival összhangban az azonnali császármetszés mellett döntöttünk, hiszen a további halasztással  csak a komplikációk esélyét növeltük volna.  

A kutyust előkészítettük a műtétre, majd következett a tényleges operáció.

Szerző: dr. Bőr Tamás